Mesterségesen

A szívem vacog, s magányán,
Örökkön csakis reád vár,
S hozzád bújna, untalan,
Bár vágya tenger, haszontalan.

Lopva vetett pillantás,
Szerelmem zengő kiáltás,
Nézlek mégis, hangtalan,
Mert lelkem bizonytalan.

Nem benned, inkább magamban,
Sebzetten magam maradtam,
Nélküled élni nem szeretnék,
Bárcsak veled lehetnék.

Álmomban téged láttalak,
Tündöklőn csodáltalak.
Engedj hozzád, hadd legyek véled,
Örökkön-örökké szeretnélek.

/2015.02.27. 11:00, Debrecen/