Csak botorkáltam az erős dohányfüstben. Olyan vörösek voltak már a szemeim, hogy sokan füvesnek hihettek. Hála az istennek még hasonló gondolataim se voltak. Az összefüggéstelen fátylon való átjutás közepette, volt egy nagy ellenségem: az összefüggő tömeg.
Bár nem forgattam sokat a fejem, mégis rögtön három csoportba tudtam őket sorolni:
A félénk és pancser. Ez az a típus, amelyik nem mer senkit megszólítani, csak iszik, néha ezt csoportosan teszik, s abban az esetben szidják az ellenkező nemet könnyű vérűségéért. Nem mintha ők maguk nem csupán egy alapos dugásra vágynának. Mindig azt ítéljük el, ami mélyen bennünk rejtőzik.
A szerencsés. Ő legtöbbször a párjával jön el, hogy megmutassa a szerelem erejét és hogy milyen gyorsan tudja elfogyasztani a másikat a táncparketten. Tulajdonképpen ők nem is mások gratulációját várják, vagy utat akarnának mutatni. Csupán totális önbizalomhiányban szenvednek. Amit a kapcsolatuk nem adhat meg, azt mások elismerésében, írigységében keresik.
És végül, de nem utolsó sorban a két k, alias a köcsög és a kurva. Ez alább még két típusra bontható: a félénk és pancser evoluciós utódjára és a könnyűvérűekre. Igen, itt tisztavérüeket ne is keressünk. Szóval az előbbi csupán annyiban különbözik, hogy megfelelő mennyiségű alkohol hatására mászik szájról szájra, vagy épp teszi szét a lábát, ha más nem csak benedvesedik. A másik ezt csupán heccből teszi, élvezi a kapcsolati felelősség hiányát.
Ahogy keresem, szép lassan elfog egy leginkább a hányingerre emlékeztető érzés. És vele egy időben egy kérdés talál helyet a fejemben: Vajon, ha látnák maguk kívülről, ők is rosszul lennének?
Vajon, ha mi látnánk magunkat kívülről, szánakoznánk? Vagy undorodnánk? És igen, a kósza gondolatok és a keresés közben szinte kint és bent is egy időben jutottam ide: egy tükör előtt állok.
Állok, és szép lassan felmérem, hogy én magam mi is vagyok. Egy kitaszított fajta vagyok, persze hogy egyedül mozgok a tömegben. Kitaszított, mert nekem még megvan ami nekik már nincs: a reményem.
A remény, hogy megtaláljam őt, akit ebben a füstös sötét krimóban mosolyogni láttam, minden ok nélkül.
Aki rám mosolygott.
/2012. 07. 28-30., Buda/
