Firkál vagy mázol, sokakat összegázol,
Egy érzés ficánkol, vén szívemben.
Ez a vadhús a mellben, dobban még gyorsan egyet,
Harcolni nem mer, letette rég a fegyvert,
Sorát ki állta, s a csatát rég nem áldja.
Csak békében lelé az örök otthont.
Fűben hempergé ki az össze gondot.
S puhán szívják ki minden szavát.
A természet fest fel egy újabb művet,
Gépek zúzzák szét a csodálat csendet,
Köröm hegyével fúrnak belénk.
Éhes gyomortól sajnálják most az étket,
A beteg-kövérbe tömik az összes vétket,
S végül minket is elnyelhet e lény.
Csak békében lelé az örök otthont.
Fűben hempergé ki az össze gondot.
S puhán szívják ki minden szavát.
Lehunyt szemmel, a csúcson állva,
Könnyű testűnkkel zuhanunk hátra,
S mégis arcunkon csak, mosoly ül.
Hisz zuhanva halni, mennyivel dicsőbb, mint
A földön kaparni, gyávaságot megvallni.
Inkább felállok, szorítsd kezem!
Csak békében lelé az örök otthont.
Fűben hempergé ki az össze gondot.
S puhán szívják ki minden szavát.
/2012. 07. 20. 2:52, Buda/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése