S egy szikla emlékeztet súlyára,
Melyen pihenne szépséges mezőn,
S úgy lennék én az, s ez ő.
Pokol tüze cirógatja arcom,
Oly forró, s én mégis békén alszom,
Víz ver, nyugszom mégis gondtalan,
S vágyik ide minden ördög untalan.
Szűk szirt ez, mely fog most közre,
Mégis lágyan ölel engem közben,
Istenem, csak egyet kérek nyögve,
Hadd maradjak csodálni örökre.
/2012.11.29. 22:50, Debrecen/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése