Élnivágyás

Nagyot haraptam mellé, s keserű lett nyelvem,
Lelkem mégis arra kért, csakis nagyot nyeljek.
Könnyem csordul, gyomrom kiált, mégis folytatom,
S a keserű, de édesd mosolyt le nem moshatom.
/2012.06.22. 08:52, Valahol Budapesten/

Deja vu - Üdv itthon

Éget valami, valami régi emlék,
Egy helyben álltam, most menni szeretnék,
Ismerősen cseng egy régen fütyült nóta,
Mint a milliószor papírra írt óda.

S a szavak egyszerre, mind rám merednek,
De csak egy hullik ki tollamból, az hogy "szeretlek".
Oly lágyan, oly puhán lengi be a papírt,
S lelkemnek meghozza a reménytelen gyógyírt.

Hisz maga a betegség valója a gyógyszer,
S nincs helyette semmilyen olcsó áru pótszer.
Beteget ez gyógyít, s újra meg betegít,
A boldogság szépen, lassacskán beterít.

S mosolyogva, lassan, örömmel dőlsz hátra,
Hisz ez lenne minden, boldog ember álma.
S mámorosan, részegen írom meg levelem:
"Üdvözöllek itthon, réglátott szerelem!"

/2012.06.19. 0:44, Budapest/

Szeretnék szeretve szeretni

Szeretnék szeretve szeretni,

Ölelni, csókolni, nevetni,

Becézni, hajadban turkálni,

Heverve kincsedben dúskálni.

Ok nélkül, indokul csókolni,

Ablakod tövében bókolni,

Sorok tengerében leírni,

Szívedbe magamat beírni.

Ébredted türelmetlen várni,

Mosolyod hajnalban meglátni,

Csókodat huncutul ellopni,

S ez életet örökre megszokni.

/2012.06.05. 23:27, Budapest/

Az a bizonyos varjú

Sötét volt. Nem is igazán értettem, hogy csöppentem ide, hiszen bárhol lehetnék, a Holdon, vagy a pokolban, egy vidámparkban, egy metróállomáson, a saját agyamban, akárhol, miért pont egy sablonos sötét szobában.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem meglepetten, mivel mindenre számítottam, csak arra nem hogy vele találkozom.

- Hát itt kell lennem. – válaszolta kaján vigyorral az arcán.

- De te már nem vagy itt igazából, vége, érted? Vége! – üvöltöttem, miközben próbáltam befogni a füleim és lassan hátrálni kezdtem.

Ekkor megbotlottam és hanyatt esve az ágynak bevertem a fejem.

- Látod, ha én nem vagyok, csak össze-vissza töröd magad. – mondta még nagyobb mosollyal az arcán.

- Igen, de ha itt vagy, akkor meg te törsz össze-vissza. – mondtam miközben sajgó fejemet vakargattam.

- Igen, de mi a jobb, a száraz igazság, vagy az édes, és néha fájó kreált igazság?

- Ez nem igazság, ez csupán egy hamis valóság. Ez egy hazugság, érted?

Felém térdelt az ágyra. A mosolya szó szoros értelemben egyik fülétől a másikig tartott.

- Én itt leszek, akár akarod, akár nem. Egyszer talán eltűnök, de most itt a helyem. Ha azt akarod, hogy elmenjek, azért tenned kell! – majd egy édes, ugyanakkor vad csókot lopott tőlem.

 Ekkor hirtelen összerándultam. Az ágyamban voltam, a lábam a hideg földhöz ért. Minden másodpercet kihasznált. Minden átkozott másodpercet. Még órákig visszhangzott a fülemben a károgás.

/2012.06.15. 23:00, Budapest/

Léten kívüli élmény

Szürke varjú szállt ablakomra,

S rikácsolta szörnyű énekét,

Reáült kinyújtott karomra,

S reám szegezte tekintetét.

Magamhoz öleltem, simíttam,

Csókoltam sajgó sebeit,

Könnyeit mind kiittam,

Együtt rezdültek lelkeink.

Egyszer csak üres lett a korlát,

Nem szállt már ablakomra,

De itt hagyta leges szebb tollát,

A nem várt búcsúalkalomra.

/2012.06.13. 0:30, Budapest/

Egy ismeretlenes élet

Mi vagyok én? Nem tudhatom.
Csupán létezem a semmiben.
Mi a sorsom? Jó a kérdés!
Utamon nem kísér senki sem.

Jó a lélek, mégis átkos a sors,
De az élet mégis mindent megér.
Adni akar, de kapni nem tud,
S a köpeny ettől sötét, s nem fehér.

Én vagyok az árny, mit fa lombjába rejt,
Mely a pusztában áll nyugtalan.
Én vagyok a csend, mit száj ki nem ejt,
Mit csak lélek dalol, de untalan.
 
/2012.06.06. 18:36, Hortobágy/