Vallomás egy tündér hercegnőhöz

Bús, komor, zord vár, magányom,
Épített rám falakat.
Érzelmem mind mélyen elnyom,
Űzött nékik hadakat.

Bánat, s könnyek, ezek űztek
Kéz a kézben, utamon.
"Add fel!" folyvást ezzel győztek,
S hogy nem jár, csak unalom.

S akkor, égi fényed láttan,
Fény gyulladt kis szívemen,
S remény költözött be hozzám,
Szólott "Vár még szerelem!".

Zavarban lett kicsi lelkem,
Miként falán átléptél.
Reszketeg, új létre keltem,
Amint házába tértél.

Édes ajkad, az sugalmad,
Jeges szívem olvasztja.
S e szerelmes szív téged hallgat,
Könnyeimre vígaszt ad.

Csodálat szép tündér lány,
Ne feledd én nevemet.
S fogadd el, én néked adnám
Szerető kis szívemet.

Csókkal áldna éjt nappallá,
S éjjel óvná álmodat.
Tégy szerelmeddel boldoggá,
Váltsd valóra vágyomat.

Tündér szépséges királyném,
Legszebbik csak te lehetsz.
S boldogságom akkor lesz kész,
Ha velem együtt nevetsz.

Kincset, vagyont nem várok már,
Csak csókodat szüntelen.
Ha képzeletben velem kószálsz,
Lázamat kell hűtenem.

Kis bogaram, rózsaszálam,

Tied vagyok, légy enyém!
E boldogság gyémántja nálam,
Szerelmeseddé tegyél!

/2015.07.19-22., Óbuda/

Rózsás csókok

Ülünk a tűznél, körös-körbe,
Oly hosszú ez az éjszaka,
S néha tovább állunk, űznek,
Hisz hív minket az éj szava.

Az én tüzem már-már kihűlt,
Pislákolt csöndben, hallgatag,
S köréje már csak a semmi ült,
Bevallom, nem is vártalak.

S akkor, egyszer csak, roppanást hallom,
S iszonyatos lángra kapott,
S a tűz mellett én őt meglátom,
Ki szívemnek fényt, s meleget adott.

Kisleány ki mellém ide ültél,
Te égről letévedt csillagom,
Kit Isten, te magad ide küldtél,
Én szívemet neked kezedbe adom.

Minden egyes kacér mosolyod
Olaj e tűzre, mi bennem is ég,
S kis fogad csillan, én belehalok,
De mégis érzem szívem újra él.

Maradj kérlek te égi csoda,
Te káprázatos szép tünemény,
Maradj, s menjünk együtt oda,
Hol boldogságunk összeér.

Én fogom kezed, s arcod pirosa
Az enyémet is lángokba borít,
Kis puha ajkaidat én soha
Nem adnám oda semmiért.

Tüzes mellkasom minden lángját
Hát vedd tőlem magadhoz lelkesen,
S kérlek, teljesítsd e szív vágyát,
Szeress, mint én téged, kedvesem!

/2015.08.08. 07:11, Óbuda/

Nélkülözés

Álmomban eljöttél,
Ajkadat csókoltam,
Ablakod tövében,
Hajnalban bókoltam.

Szemeid csillagok,
Szívemet babonáz,
Szép selyem hajadtól,
Elönt e furcsa láz.

Illatod rózsa-könny,
Viszi a könnyü szél,
Előtted meghajol,
Minden, ami csak él.

Ajkaid, két bimbó,
Rózsákról szakajtva,
Úgy vágyon, hogy lenne,
Ajkamint alatta.

Órákig dalolnám,
Lelkemben árja,
Ébredvén légy velem,
Szívemnek párja!

/2015.07.10. 11:30, Óbuda/

Türelmesen

Álmodni szeretnék, álmodni,
Nem ébrenlét tengerén hánykódni.
Fáradtság lepé el szívemet,
Mert nem tudom altatni lelkemet.

Nem várok mást, csak hogy kedvesem,
Álmot csókolj szemimre csendesen,
S hajnali Nap fényében kisorcád,
Csillogjék nekem rajt' mennyország.

Addig várok itt reád egyfolytában,
Földi poklom legforróbb katlanában,
Hűsítsd létemet szeretettel,
S áldd meg életem szerelmeddel.

/2015.06.27. 19:00, Újpest/

Álmodozás ébren - Ébredezés álmon

Mikor én fel ébredék,
Arcomon a zavar ül,
Szívemben a lüktetés,
csakis te érted hevül.

Ajkam folyvást csókot kér,
Ahányszor csak téged lát.
Bókom ha hozzád elér,
Piros önti el orcád.

Mosolyod, mint napsugár,
Világom borús egén,
Felhőt oszlat világgá,
S tündököl szívem helyén.

Rossz álmaim tova űzöd,
Szépséges szép királylány,
Ha sorsunkat is összefűzöd
Semmi másra nem vágynám.

/2015.06.03. 15:30, Debrecen/

Szívemben aprócska dalocska

Remény huncut csillaga,
Megcsalá' én szívemet.
Hisz biztat, mégis visszatart,
Hogy úgy imádlak tégedet.

/2015.06.02. 23:13, Debrecen/

Örökmécs - Sohamécs

Világgá futnék veled, s világtalanná,
S mosolyod egy életre elég nékem,
Ha boldogságomat el nem altatná,
A magány mit szívemben érzek.

Csengő kacajodtól némul el a világ,
S megsüketülni én attól akarok.
A Földön nincs még egy ilyen virág,
Kiről minden éjszaka álmodok.

Mosolyod festi kékebbre az eget,
S űzi tova felhőknek nagy hadát,
Menny kis görbe kapuja, engedd
Nyugtatni lelkemnek dúvadát.

Édes csókod leghűsebb forrás,
Mit én egyre csak szomjazom.
Ölelésed a legszentebb áldás,
Nélküle úgy érzem megfagyom.

Illatod, mint lágy tavaszi szellő,
S mint mezei virágok éneke,
Ha elmémben él, a boldogság eljő,
E világon más nem is kell nekem.

S a szívem örökre kővé dermed,
S bár felejtné, az úgyis tovább fáj,
Nem másért: mert ismeri szerelmed,
Mert ez nem csupán egy kósza vágy.

Inkább kitépem, s eldobom messze,
Mintsem másnak akarni adhatom.
Nélküled érzem el vagyok veszve,
Nyugodtan többé nem alhatom.

/2015.06.01. 17:45, Debrecen/

Boldogság

Késő, éber hajnalon,
Ringatózik ajkamon.
Csókja édes, lételem,
Ő nem ereszt, én ölelem.

/2015.05.26. 17:24, Debrecen/

Világgá

Szívem első gondolata,
Oly távol, mégis oly közel.
Szívem léte dobogtatja,
Vágya mégis távol űz el.

Táncot ropnék véle világgá,
S dúdolnám szerelmem végtelen,
Ha utunkat ketté nem vágná,
Ez az egyoldalú érzelem.

Vágyam végtelen sok, mégis,
Sorolni oly haszontalan,
Ha szánalommal néz az ég is,
S sorsom is bizonytalan.

Oh boldogság, negédes kétely,
Velem rút játékod miért folytatod?
Szívem miért rágod, mint métely,
S sebébe fájdalmat miért csurgatod?

Vedd el tőlem, örökre hát
az érzést, melynek neve: szerelem.
Ne érhessen többé a vád,
Hogy boldogságom sohasem lelem.

/2015.05.24. 18:12, Debrecen/

Ébredés - Nem tudhatom

Szívem zongoráján melódia csendül,
S millió pillangó itt bent neki lendül,
Ajkamon mosoly jár végtelenül táncot,
Hosszú ideje lehet, ilyesmi nem látszott.

Érintése, mint bársony, oly lágy, oly  finom,
Illatát ha érzem, tovább már nem bírom,
Kiáltom világgá, s tanúmmá Világnak:
Szívem mennyben repes, valahányszor látlak.

Ahányszor csak látom orcád pirulását,
Mosolyod huncut rését, szemed csillogását,
Úgy kívánok e mennyben örökké véled élni,
S nem földi poklomba újra visszatérni.

Csókot lopni ajkadról, s lelkem tiéd lehet,
Én odaadnám neked, ha kapnám szerelmedet.
Együtt köszöntnélek a kelő nap fényével,
S őrizném álmodat, minden áldott éjjel.

/2014.01.24. 1:45, Eger/

Múltba révedt jelen álom

Keser-édes álom andalít,
Élvezem, mint éretlen mandarint.
Okot keresek, s mégsem kell,
Vegül egyedül ébredek fel.

Az emlékek során,
Végig mentünk, mint zongorán,
S láttam, mit szemem rég csodált,
Ez keser-édes buja csodát.

Nem fájt, arcomra mosolyt csalt,
Könnyel táncolva halt
Belém, otthon és ölelés
Mit érzek én.

/2015.03.18. 13:00, Debrecen/

Áldozati Bárány – Elengedlek!

Gyűlölő szemei, gyűlölő népnek,

Kicsiny hibámért gyűlölve néznek,

Gyilkos tekintet, utálat árad,

Könnyem kicsordul, lelkem elfárad.

Megvetés, szánalom lángra gyúl a lelkükben,

Mellettem haladva épp hogy le nem köpnek,

Nem enyhíti őket lelkemen a bánat,

Szánom tettemet, még sincsen bocsánat.

Szeretet vitt reá tettem követtére,

Néki jobb legyen én szívemet kitéptem,

Üres mellkasom, neki szálka az ujjában,

Ő éli életét, engem elpusztít a bánat.

/2015.03.06. 11:18, Debrecen/

Mesterségesen

A szívem vacog, s magányán,
Örökkön csakis reád vár,
S hozzád bújna, untalan,
Bár vágya tenger, haszontalan.

Lopva vetett pillantás,
Szerelmem zengő kiáltás,
Nézlek mégis, hangtalan,
Mert lelkem bizonytalan.

Nem benned, inkább magamban,
Sebzetten magam maradtam,
Nélküled élni nem szeretnék,
Bárcsak veled lehetnék.

Álmomban téged láttalak,
Tündöklőn csodáltalak.
Engedj hozzád, hadd legyek véled,
Örökkön-örökké szeretnélek.

/2015.02.27. 11:00, Debrecen/