Ismerkedés – Ismeretlenkedés

Jó ismerni téged! S jó lenne mégjobban,

Mitől leszel boldog, s miben vagy legjobban

otthon, hol születtél, mikor, merre?

Kérdések-Válaszok. Milyen jó is lenne.

Mi a kedvenc virágod, ételed, italod?

Parfümben vajon mi lehet a kedvenc illatod.

Mi a kedvenc színed, ki a legjobb barátod?

Jól ismerni téged, az jó lenne. Na látod!

Hol szeretsz császkálni, tölteni sok időt?

Még arra is, amit az ember száz meg egyszer kinőtt.

Megtudni stílusod, kedvenc zenéd, számod.

Van-e egy nagy álmod? S ha van neked, mond, várod?

S eme kurta verssel célom e papírra vésem,

Remélem, hogy szándékom nem érted majd félre

S rakom el a szót, mint befőttnek a meggyet

A suli után nincs kedved majd császkálni egyet?

Hogy tudnálak igazán szeretni?

Szeretlek, ez nem is lehet kérdés,

De bennem, itt meg is áll az érzés,

Jó veled lenni, beszélgetni, menni,

De szerelemhez még itt sokat kéne tenni.

Hogy tudnálak igazán szeretni?

Ha nem lennél legtöbbször rossz társaságban,

Vagy ha nem ülnél legtöbbször este egy kocsmában,

Ha nem szívnád a cigit egymás után sorba,

Talán még együtt lehetnénk ebben a korban.

Hogy tudnálak igazán szeretni?

Talán ha nem lennél folyton benyugtatózva,

S nem hajlanál folyton a rossz dolgokra,

Ha önbecsülésed nem engedné ezeket meg neked,

Akkor talán mindig jó lenne a kedved.

Hogy tudnálak igazán szeretni?

Sose akartam, hogy mások változzanak,

Pláne nem miattam, ezek nem vonzanak,

Döntsd el mit kezdesz eme rövid versecskével,

Lehet hogy összefutsz életed nagy-nagy szerelmével.

Talán tudnálak úgy igazán szeretni.

Bocsánatért esedezve

Tudom, hogy bunkó vagyok,

De téged sose bántanálak.

Rossz dolgot a hátam mögött hagyok,

S téged mégis úgy imádlak.

Ember vagyok s hibázok is sokat,

De hidd el, eddig minden írásomat,

Komolyan gondoltam, s a múltat már bánom,

Hogy a címzettet, e szép lányt vele megbántom.

Kérlek, bocsáss meg, én szeretlek téged,

De soraimat ne értsd, félre kérlek,

Téged nekem elveszteni vétek,

S ha utálsz, akkor életemnek végem.

Bocsáss meg, bocsáss meg, nem győzöm le írni,

S ha nem vagy velem, akkor kedvem támad sírni.

Csak egy szót mondj, egyetlen szót válassz,

S írd, súgd vagy üzend meg a választ.

A fájdalom

Két szó az élet: öröm s fájdalom.

Két ellentét, ezeket vállalom.

Hol ezt, hol azt oszt az élet,

Sosem tudhatod melyik ér el téged.

Amint hinnéd, minden rendben,

S az ágyban szemed lehunynád csendben,

Hatalmas zajra ébredsz fel,

A fájdalom szörnye szabadult el.

S nem érted e szörny miért pont téged akar,

Miért van, hogy oly fájdalmasan kapar,

De ő tudja, mivel csillapítsa éhét,

S elveszi mások nagy örömét, kényét.

A szerelem

A szerelem, mint vágy; megragad,

és kihasznál, ha nem vagy épp magad.

Ezért figyelj, hogy kivel osztod meg,

Nehogy végén szíved szakadjon meg.

És tépjen! De inkább csak a jóra,

Szépre emlékezz a csókkal kirakott útra,

hol kósza emlékek sora játszódik

újra!

A láng, mi szívedben terjedt,

A tűzre, mihez csak egy szikra kellett.

És megláttad őt, a gyönyörű nőt

kire azt hitted, hogy örökké fűt

szerelmetek katlanában

az örök tengernyi lángban.

De elhagyott! És ez nyersen  ért!

A szíved összetört, s lelkedért

már csak egy fegyvert, a halálhozót várod,

hogy adaja a végső találkozót már ott

a szíveddel!

De egy lány, ki szebb a napnál

rád szól: "Kérlek ne tedd már!"

S te engedsz a gyengének, a szónak

S a fájdalmat máris enyhébbnek, jobbnak,

érzed.