Megfogantál, tehát élsz,
S ebben a kilenc hónapban
A világ még nem bánt, befogadni kész.
Egy éves múltál, gagyogsz csak gagyogsz.
S nem érted a felnőtteket,
Hogy miért ül az arcukon a kifejezés,
Döbbent néma csend.
Már hat éves múltál, iskolás vagy
Az anyád ölébe bújsz, ha nagy a baj,
És ő nem ereszt, megóv, hiába
A nagy, keserves fájdalom.
Lassan tizenhat vagy, kezdődik az új kor,
S szülők nélkül élni mindig is nehéz volt,
És nehéz lesz!
Már huszonnégy is vagy és rájössz,
Az élet nem egy könyv mit csak
Lapozgatni kell. Olvasni is!
Hiába ha fáj, elfogadni kell, és ez az ami mindig segít!
Harminc lettél és megjártad az életet,
S belebotlottál egy párba, kivel tovább
Viheted, boldogságba zárva.
Alig telt egy év, apa lettél!
S vitted tovább azt az életet,
Mit pár éve még élni se szerettél.
Ötven vagy, kopaszodsz, ráncosodsz,
De nem a külső a lényeg,
Hanem amit az ember belül hord,
Nem a jelvények!
Hát eljött, igen, a temetésed napja,
Most számolj el az Úr előtt!
De nézd csak! A sír fölött ott áll egy
Megérett, komoly ember, kezében életed másával
Unokáddal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése