Istenem, miért hagyod, hogy én, ki fájdalmat tűrt,
Gyötrött, kínzott lelkemben űrt
Hagyjon az élet? Miért hagyod
A dolgos atyának ki magot
Vetett, sarja íly módon vesszen
Biztos halálra ítélve, gyötrődő testtel?
Nem szánsz néki hosszú sorsot, sem
Rövid, de kegyes halált, könnyűt nem,
De a test fájdalmától gyötört életet, óh
Hiszen az nem is élet, inkább a megváltó
Sötétséget, megszabadulást adnád
Nem tennéd szolgálód íly módon rabbá.
S a fájdalom nem csupán néki az
Mely mások szemében selejtes gaz.
Szerető szívét másnak is mérgezi ez
S tudja, véle nemsoká tervez,
De az érzés mely összeköti örökre vele
Megnyújtja végtelenné az időt s a teret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése