Tengenek, lengenek a napok,
Felemészt itt belül a fájdalom,
"Nyugalom!" mondják a papok.
A szerelmet már csak várhatom.
Várhatom, de tudom, nem jön el;
S szívem fél szív, összetört.
Szememből kicsordul egy könny.
S nem kezdhetem újra ezt a kört.
Előbb elhagynak, majd cserélnek
Egy másik ifjúra, szerelemre.
Az emberek nem szólnak, csak szemlélnek
Mikor kést szúrnak szívembe.
Szívemen százezer seb vérzik,
S nem gyógyul, csak fáj irdatlan,
S az emberek ezt, tudom nem értik
Hogy miért vagyok boldogtatlan.
Már csak egyet várok, a hű halált
Mely szerelmesen várja végső érkeztemet,
S mely végső csókkal zárja a szájt
Mely csókkal köszönté egykor szerelmemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése